top of page

Fénykép feltöltés alatt.

azaz rólam:

Nyáry Gergely vagyok, 1978-ban születtem Budapesten.
1987-től Németországban tanultam, ott is érettségiztem, így már gyerekkoromban testközelből tapasztaltam meg a híres "német precizitást", a rend fontosságát, a munkavégzésben a szabályok betartását.
A sok történet, amiket nagymamámról hallottam, aki fogtechnikus és fogász is volt, (bár őt sajnos nem ismerhettem), illetve egy nagynénémről, aki szintén fogtechnikus és az ő rokonságában is sok fogtechnikus van, úgymond "eldöntötték", hogy ebben a szakmában próbáljak szerencsét. 
Már gyerekkoromban is szerettem barkácsolni, zenélni, bármit alkotni, ami kreatív és szép. Ma ezeket nemcsak hobbiként űzöm, de a szakmám révén nap mint nap alkothatok, kiélhetem a kreativitásomat, mondhatni testhez álló szakmát választottam.
A véletlen hozta, hogy kis laboroktól kezdve a nagy laborokig (fogturizmus) sok helyen megfordultam és fejlődhettem. Számtalan tanfolyamon vettem részt, így saját vállakozásomban már nem is lehet más a cél, mint minőségi anyagokból olyan munkát készíteni, mellyel mindhárman elégedettek vagyunk: a páciens, a fogorvos és én.
 

A közös nevező pedig a kommunikáció!

Fogorvosaim szívesen kérik ki tanácsaimat, mert mindig a lehető legjobb megoldást keresem, ami a páciensnek hosszútávon is jó.

Kedvenceim közé tartoznak a kombinált munkák, mert ezekben összpontosul minden, ami alapos, megfontolt tervezést, kreativitást, pontosságot igényel, hogy egy jól működő esztétikus fogpótlást kapjunk. Minden egyes munkafolyamat a következő lépéstől függ és nem fordítva! 

bottom of page